kulturalis

Hogyan lehet megszeretni az olvasást?

Én nagyon nehezen tanultam meg olvasni. Általános iskolában a makogva olvasók közé tartoztam, és az igazi áttörést az Egri csillagok hozta. Ezt végre magamban olvastam, és nem kellett hangosan felolvasni. Miután végeztem vele, már sokkal könnyebben ment a hangos olvasás is. Ekkor jöttem rá, hogy sokkal jobb magamban gyakorolni. De persze ekkor még nem éreztem rá igazán az ízére.

Mindenki máshogy válik olvasóvá, én a gimiben lettem az. Persze nem a kötelező olvasmányokat olvastam. Egy barátnőm behozott a suliba egy regényt (Nicholas Sparks: Tűzlovag) és ott olvasta a szünetekben, megkérdeztem mi az, és felajánlotta, hogy kölcsönadja, ha elolvasta. És akkor végre megéreztem az olvasás varázsát. Egy idő után a romantikus és történelmi regényekbe beleuntam, majd jött a sci-fi, és felnőtt fejjel elkezdtem ifjúsági irodalmat olvasni.

Az igazi olvasás az, amikor már nem azon gondolkozol, hogy milyen betűk követik egymást, hanem átlépsz abba a világba, ahol a könyvben nem betűk vannak, hanem képek. Elképzelhető, hogy valaki sose jut el erre a szintre, ha nem talál magának olyan könyvet, ami leköti annyira, hogy izgatottan várja, hogy mi fog történni. Olyan érzés, mintha filmen láttad volna a történetet.

Mit ne hagyj ki, ha felnőttként kezdtél el olvasni:  


P. L. Travers: Mary Poppins könyvek

Egy rokonomnál találtam rá két kötetre, és kíváncsiságból kezdtem el olvasni, miután már filmet láttam róla. A könyv sokkal nagyobb élménnyel szolgált számomra. Mary Poppins a széllel érkezett titokzatos dada, aki megkönnyíti a Banks család életét. A fejezetek különböző hétköznapi történeteket mutatnak be, megfűszerezve egy kis varázslattal. Bájos kis történet, mely jó kedvet csal a szívünkbe. 

Raktári jelzet: T 90


Dodie Smith: Száz meg egy kiskutya

Aki ismeri és szereti a 101 kiskutya mese változatát, annak ajánlom ezt a meseregényt. Szinte valóságos is lehetne, ahogy a kutyák egymást segítve mentőakciót szerveznek, hogy hazahozzák elrabolt kicsinyeiket. Sok választ megkapunk belőle, ami a meséből kimaradt például olyan kérdésre is, vajon mi lett Szörnyellával? 

Raktári jelzet: S 68


Selma Lagerlöf: Nils Holgersson csodálatos utazása

A könyvet földrajz tankönyvnek írta az írónő, aki a történettel szerette volna színesebbé tenni a gyerekek számára az órát. Nils egy rosszcsont kisfiú, aki bántja az állatokat, és ahol csak tudja, kihúzza magát a munka alól is. Szerencsétlenségére megsérti a család házi manóját, aki ezért törpévé varázsolja őt. Nils törpeként érti az állatok nyelvét, és a baromfiudvar lakói most végre megtorolhatják a kapott sérelmeket. Márton gúnár úgy dönt, hogy elutazik a vadludakkal Lappföldre, Nils pedig biztonságosabbnak tartja vele utazni. Svédország déli részéről egész északig vonulva ismerhetjük meg az országot és hőseink a ludak életét, a kis potyautassal Márton hátán. 

Raktári jelzet: L 14


Frances Hodson Burnett: A padlásszoba kis hercegnője

Sara egy kedves és dús fantáziával megáldott kislány, akit édesanyja halála után az édesapja egy angol leánynevelő intézetbe küld tanulni. Édesapjának külföldi tartózkodása alatt nyoma veszik, így nem jön többé pénz tőle. Az igazgatónő nem küldi el ugyan a kislányt egy árvaházba, de ettől kezdve cselédként kell dolgoznia, és a rideg padlásszobában kell aludnia. A kislány gyönyörű történetekkel szórakoztatja a barátnőit, akik továbbra is osztálytársként bánnak vele. A mesebeli történetek csak akkor kezdenek el igazán valóssággá válni, mikor egy tehetős indiai úr költözik be a szomszéd épületbe. 

Raktári jelzet: B 97


Frances Hodson Burnett: A titkos kert

A 12 éves Mary Lennox szülei meghalnak kolerában. Az Indiában nevelkedő lány egyetlen élő rokona a megkeseredett, mogorva nagybátyja Lord Archibald Craven. Mary egy angliai vidéki birtokra kerül, ahol a ház számos titkot rejteget. Felfedező útja során megismerkedik a lord beteges fiával, Colinnal, akivel végül barátok lesznek. Maryt a személyzet is megkedveli és a kertésszel kötött barátsága elvezeti egy elhagyatott kertbe, amit elkezd gondozni. Azt nem tudja, hogy ezzel eddig is mogorva nagybátyját, még nagyobb haragra gerjeszti. 

Raktári jelzet: B 97


Frances Hodson Burnett: A kis lord

A hétéves Cedric Errol, szegény, özvegy édesanyjának és egész környezetének kedvence. Boldogan éli mindennapjait. Egy napon sosem látott nagyapja, Dorincourt grófja azzal tér be hozzájuk, hogy magához veszi egyetlen örökösét, Cedricet. Az önző, rideg nagyurat első látásra leveszi a lábáról a bájos kisfiú, és a gróf mindent elkövet, hogy elválassza imádott édesanyjától a gyereket. Vajon a pénz vagy a szeretet győzedelmeskedik? 

Raktári jelzet: B 97


Molnár Krisztina Rita: Maléna kertje

A főszereplő Máli, aki elfoglalt szülők gyermeke. Sokat van egyedül otthon. Barátok híján egy tücsköt fogad bizalmába, aki barátként segít Malénának igazi barátokra találni. Szeretem az életszagú történeteket, amit el tudok hinni, hogy tényleg megtörtént. Annyira át lehet érezni Máli helyzetét, és ahogy egymást követik az események, sorra minden szereplőt megkedveltem. 

Raktári jelzet: M 81


Katherine Paterson: Csillagnéző

A 12 éves Angel Morgannek az anyja idős nagyanyjánál hagyja őt és kisöccsét. A kislánynak kell gondoskodnia mindhármukról, titkolva helyzetüket a külvilág elől. Angel egyik éjszaka megismerkedik egy csillagokat vizsgáló idegennel, aki őt is tanítgatni kezdi az égbolt titkaira. Ezek a szép esték vigaszt nyújtanak számára. De ki is ez az idegen, és mi jelentheti a kiutat számukra ebből a reménytelen helyzetből? 


Leiner Laura: Szent Johanna gimi sorozat

A sorozat főhőse Rentai Renáta egy átlagos kamasz, aki félve kezdi a középiskolát. Barátokra talál, megküzd tanárokkal, brillírozik tantárgyakból, és nem kerüli el a plátói szerelem sem. A cselekmény érdekfeszítő, és már abban a szerencsében van részünk, hogy egyben el tudjuk olvasni mind a 9 könyvet. Az olvasása során visszaemlékezhetünk régi gimis emlékeinkre. Számomra a nosztalgikus hangulat végig megvolt. 

Raktári jelzet: L 45


Anna Sewell: Fekete szépség

Ennek a történetnek a főszereplője egy gyönyörű, fekete színű ló. Csikóként egy eszményi farmon él, ahol a gazda fiának kedvence. A fiú tiltakozása ellenére az apja eladja a lovat, aki hűségesen szolgálja elkövetkezendő gazdáit, és mindennél jobban vágyik arra, hogy újra érezhesse kis gazdája illatát. A történet a szeretetről és a soha meg nem szűnő reményről szól. 

Raktári jelzet: S 52


Lois Lowry: Az emlékek őre

A tizenkét éves Jonas olyan világban él, amelyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletes társadalmat a bölcsek tanácsa vezeti. Ők jelölik ki a tizenkettedik életévüket betöltött fiúk és lányok hivatását, egy évente megrendezett ceremónián. Jonas egy különleges feladatot kap, és erre a munkára egy különös öregember készíti fel őt. Jonas előtt feltárulnak olyan titkok, melyek az addigi világba vetett hitét teljesen megrengetik.

Raktári jelzet: L 85


Philip Pullman: Rubin és füst

A történet 1871-ben játszódik, hősnője egy tizenhat esztendős árva lány, Sally Lockhart, aki szüleinek, és vagyonának elvesztése után Londonba kerül, egy nem túl kedves rokon hölgyhöz. Kiderül, hogy Sally utolsó tulajdona, egy rubin köves nyaklánc, másoknak is kellene. Ráadásul Sally édesapja is gyanús körülmények között vesztette életét a távoli Keleten. Sally nyomozásba kezd, hogy kiderítse az igazat a családjáról és a kőről. A könyvnek van folytatása is, hiába ifjúsági regény felnőtt könyvnek is beillik. Izgalmas és szórakoztató. 

Raktári jelzet: P 96


Bauer Barbara: A fényfestő - könyvajánló első kézb...
Új könyveink szeptemberben

Kapcsolódó hozzászólások

faec
 
insta
tujv UJ logo central feher