

A Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége tagjaként idén ismét csatlakoztunk a Tájházak Napja országos rendezvénysorozathoz.
Ezen alkalommal nyílt meg a tájház új időszaki kiállítása, mely a Közhírré tétetik! címet viseli, és az információközvetítés evolúcióját hivatott bemutatni. A megnyitót követően fellépett az Apró Tiszagyöngy és a Kisbocskor néptáncegyüttes, majd alkalomhoz illően egy kisbíró (Turcsányi Márk, a Kulissza Játékszín csoport tagja) dobolta ki a délutáni programot. Az immár hagyományos közös virágültetés, a növényörökbeadás és –fogadás mellett mindenki kipróbálhatta, milyen érzés vajat köpülni. A tejszínhez sok szorgos kéz és kitartás kellett csupán. Röpke két óra alatt el is készült a vaj, amit mindenki megkóstolhatott.
Lehetett még karkötőt készíteni körmönfonással, illetve zsinórkészítő eszközünkkel, mely a régi kötélverő szerszámok mintájára készült. Burkus Lajosné Csizmadia Erzsébet segítségével el lehetett sajátítani a papírfonás technikáját. A rendezvényre kilátogatók Pós Krisztián jóvoltából a fafaragó mesterséggel, azon belül is a pásztorbot faragással ismerkedhettek meg.
A vendégek a Tiszaújvárosi Települési Értéktárnak köszönhetően a város értékeiről készült kültéri kiállítást is újfent megtekinthették.
Köszönjük minden közreműködőnek és látogatónak a részvételt!
(C) 2023 | TISZAÚJVÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR | Készítette: TPMH