Környezet - Életmód - Közösség

 

2015 őszén az ENSZ megalkotta a 2030-ig tartó „A Fenntartható Fejlődésért és a Fenntartható Fejlődési Célokért 2030 Programot”, melyben 17 fenntartható fejlődési célt (Sustainable Development Goals – SDGs) hirdetett meg. Mind a 17 cél összefügg azzal, amit a könyvtárak már közvetlenül vagy közvetve megcéloztak, de közülük 9 kifejezetten a környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos.

 Stratégiánkban kiemelt célként fogalmaztuk meg a társadalmi szerepvállalás hatékonyságának fokozását. A fenntartható fejlődés támogatása széleskörűen beépül a könyvtári tevékenységekbe, szolgáltatásainkban hangsúlyos szerepet kap a környezettudatosságra törekvés és a felelős emberi magatartás erősítése. 2022-ben megalakítottuk a KÉK Munkacsoportot, melynek célja, hogy elősegítse a fentiek megvalósulását, az olvasók és a könyvtárosok környezettudatos szemléletformálását.

A KÉK (Környezet-Életmód-Közösség) mozaikszó megalkotása egy fontos összefonódást jelképez, mely egymást kiegészíti, illetve erősíti. A mi KÉKkönyvtárunk a ZÖLD törekvésen túlmutat, hiszen a környezetvédelem, a környezettudatosság kéz a kézben jár az egészséges és fenntartható életmóddal, és a közösség erejével. Napjainkban a könyvtár egy fontos közösségi tér, ahol az emberek nemcsak kölcsönöznek, hanem jól érzik magukat, beszélgetnek, tanulnak egymástól, tapasztalatokat osztanak meg.

 

A "KÉK" fő irányvonalai 

  • A KÉK állománygyarapítás érdekében rendszeresen figyelemmel kísérjük a fenntartható fejlődés témakörében megjelenő irodalmat, és törekszünk gyűjteményünk ezirányú gyarapítására. A felnőtt- a gyermekkönyvtárban és a Tiszaszederkényi Fiókkönyvtárban is kialakítunk egy kis helyet/polcot, ahol ajánlókat kihelyezve felhívjuk a figyelmet az ökológia és a környezetvédelem fontosságára, helyet kapnak a témában gyakorlatias olvasmányok, de emellett megtalálhatók a biogazdálkodással, a hulladékgazdálkodással, az egészséges- és fenntartható életmóddal kapcsolatos dokumentumok is.
  • Az online könyvtári katalógusban és a könyvek gerincén is jelöljük a KÉK dokumentumokat.
  • Előadások, workshopok, klubok szervezésével hozzájárulunk a környezettudatos és egészségmegőrző életszemlélet elmélyítéséhez, segítjük a hasonló érdeklődésű felnőttek  közösségi kohéziójának kialakulását, erősödését. 
  • Csatlakozunk országos és nemzetközi kezdeményezésekhez, kampányokhoz, kihívásokat hirdetünk.
  • “ Olvasni KÉK” online könyv- és videoajánlók segítségével felhívjuk a figyelmet a témában megjelent könyvekre.
  • A jövő felnövekvő generációját szólítjuk meg a települések általános iskoláinak kínált KÉK könyvtári foglalkozásainkkal. A korosztályi különbségeket figyelembe véve a "játszva tanulás" módszerét alkalmazva hívjuk fel a figyelmet a környezetvédelemre.
  • A témákhoz kapcsolódó e-Learning és virtuális bemutatók készítésével nemcsak az iskolai korosztály, hanem a felnőtt lakosságot is megszólítjuk.
  • A könyvtár mindennapi munkája során is kiemelten kezeli a zöld szemlélelet, a papírfelhasználást, az energiatakarékosságot. 

 

 

KÉK könyv gyarapítási javaslat

 

A csillaggal * jelölt mezők kitöltése kötelező!

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.

Tiszaújváros - Érezd magad otthon logó

Hamvas Béla Városi Könyvtár
Cím: 3580 Tiszaújváros, Széchenyi út 37. 
Telefon: 49/548-430
 

Minősitett konyvtar cim

Minősített könyvtár cím

(C) 2023 | TISZAÚJVÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR | Készítette: TPMH